2011. július 27., szerda

Fejlődésem az utóbbi időben

Itt és most szeretném leszögezni, hogy ennek a  bejegyzésnek semmi köze markov nemrég megjelent beszámolójához (röviden: semmi copy).
Kezdeném is:
Még el se készültem az első résszel (szánalom, tudom, naponta szidom magam miatta), mégis, mióta elkezdtem, szerintem hatalmas változásokon ment keresztül a rajztudásom. Már régen is igencsak jól rajzoltam ceruzával, és painttel se voltam gyenge. Viszont a rengeteg fan-art megrajzolásával nagyon sokat fejlődtem (szerintem legalábbis). Ezt most csak azért mondom, mert (némi illusztráció segítségével) belegondolhattok, milyen lett volna a sorozat, ha elsietem, valamint egyfajta "stílusváltozást" is bemutathatok. (És ez teljesen komoly, a régi képeket tényleg akkor csináltam, amikor elkezdtem az első részt, és nem  csak most összehasonlításképpen). Lentebb látni fogtok négy főszereplőt, és róluk egy-egy régi-új-és kézzel rajzolt képet is. (A színekért elnézést kérek, de ezen a laptopon túl magas a fényerő, és már azt se tudom, milyennek kéne lennie :"D )
Legelőször is viszont megrajzltam néhány szemet, melyek (1től 4ig számozva) azt ábrázolják, hogy milyen fajta szemek rajzoltam az idő múlásával. (A képet fent láthatjátok.) Kezdtem egyfajta egyszerű ábrázolással (1.), azután egy kicsit bonyolítottam, és elkezdtem szemöldököt rajzolni (:"D) (2.), aztán áttértem egyfajta yu-gi-oh! stílusra (3.), és végezetül (mostani technikám) ez a félig anime,félig ilyen-olyan rajzolás jött (4.).
De most jöjjenek a szereplők!

Az első szerplő (természetesen a főfőszereplő) Naruto:
Régi:
Nos, no comment. képzeljétek el, mi lett volna, ha egy ijjen trollfacet kell néznetek  az egész részen keresztül. De nyugi, lessz még rosszabb is ;)

 
 Új:
Ebben bemutatkzik új "stílusom". Nagyon megtetszett ez a rajzolási módszer, így lehet, hogy mostantól ebben a formában fognak megjelenni karaktereim.

Ceruzarajz:
Ez egy egyszerű Naruto, semmi eXtra, mindössze azt szeretném vele szemlélteni, hogy körül-belül hogyan rajzolom meg ceruzával. (Jobban is le tudom, de ezek csak firkantások)
Na jó, b@sszameg, ide majd feltöltöm a képet, ha a bogspot nem fog szarkodni.

Jöjjön Kakashi:
Régi:
Noshát, ez még egészen tűrhető minőségű, nincs is vele sok bajom, de azért tudok én ennél jobbat is :) (mellseleg a bal szemét elrontottam)
Új:
Nos, most valahol itt tartok, de ez se igazán tükrözi vissza a valódi Sharingan-használót.

Ceruzarajz:
Ismételten csak egy sima firkantás. Elég furára sikeredett, de nem volt kedvem újat rajzolni.

Na most jön az, ami még nem volt: Sakura
Régi: 
Na most...hű...Frank 'n' Stein beájulna. Ezen még most is csodálkozom. Egyszerűen gyönyörű :D
 Új:
Nos, ez nincs kiszínezve, de szerintem éppen elég szemléltetni jelenlegi megrajzolását rózsaszínűhajú Sakuránknak.

Ceruzarajz:
Újabb rajzocska, sok hozzáfűznivalóm nincs, csak talán annyi, hogy (furcsamódon) őt szebben tudom megrajzolni painttel.





És befejezésképpen jöjjön avarrejtek hatalmas zsenije, Sászukeeeee! (na ő az a karakter, akit ki nem állhatok-.-")
Régi:
Ez is elég valósághűtlen. Szerintem mégis tűrhető, bár az új (szerintem legalábbis) sokkal jobb lett.
Új:

Ez a rajz nekem nagyon bejött, valamiért megtetszett maga a karkter (megrajzolása; a személyt még mindíg utálom)

A ceruzarajzot hamarosan feltöltöm néhány másik mű kíséretében, csak arra még egy kicsit várni kell.
Nagyvonalakban ennyi, bejegyzészáró képet nem rajzoltam, mer' szerintem ebben a bejegyzésben volt elég rajzocska :).

Csöviiiiiii ^^!

2011. július 4., hétfő

Viszlát Szombaton!

Ez a bejegyzés nem lesz hosszú, csak annyit szeretnék közölni, hogy holnap (kedd) reggeltől szombat délutánig Budapesten fogok tartózkodni, ahol Carlos Santana (imádom ^^!) koncertre [vííííííííííí! :D (1AÉ, spagetti efektus)], múzeumokba (anyám mániája :/) és egyéb helyekre megyünk.  Úgyhogy ha valakinek kellenék, ma stig még talán tudok válszolni, de aki később akar közölni valamit, annak várnia kell szombatig.
Zárásképpen egy Baron fan-art Domahidi-senpainak:
Csumi mindenki!